WebWineWritingWinners – 1. rész

Fantasztikus négy nap van mögöttem! Amikor megnyertem a Hungarian Wines első borszakíró versenyének “Újra Tokaj!” kategóriáját, akkor valahogy még fel sem fogtam, hogy a karton Tokaji aszún kívül (amire igazából hajtottam) egyéb nyeremények is várnak rám, például egy igencsak masszív magyarországi bortúra. Mesés 77 óra van mögöttünk, előttetek meg az én mesém arról, hogy merre jártunk, mit csináltunk. Útitársaim voltak: Feri és Zoli, akik rajtam kívül a magyar nyertesek voltak; a szingapúri Charine, az amerikai Matthew és a szerb Perica, mint külföldi nyertesek; Núria, Imma, Ricard, Pere, “a Katalánok”; valamint Ági, Erika és Tamás, a szervezők. A társaság már önmagában, boros kalandok nélkül is megérne egy mesét, de a közösen megtett 1300 kilométer közben is történt velünk egy s más. Elmesélem.

Kedden a Városligeti Nyereg étteremben kezdtünk el ismerkedni egymással – na meg egy kis ízelítőt kaptunk abból, hogy micsoda kulináris élmények várnak ránk. Annyit előre elárulok, hogy az út végéig nem jött el az a perc, amikor szomjaztunk vagy éheztünk volna…

Szóval a Nyeregben volt libamájas burger, grillezett tarja és zöldségek, vanília fagyi fekete tölcsérből kifolyó epervelővel – meg Csetvei Kriszti Kő-Papír-Olló sorozatából a Kő! Olaszrizling, meg rozék Dúzsi Tamástól, meg Spiegelberg Olaszrizling, meg Eszterbauer Kadarka, meg Furmint… jajj, kitől is? Úgy tűnik, hogy már itt elvesztettem a fonalat, hiába a sok jegyzet.

Tele hassal és széles mosollyal  aztán elindultunk Villányba. Első állomásunk a Csányi Pincészet volt, ahonnan évi 2 millió palack bor kerül ki, és a tartályok és hordók méretei láttán kapkodtuk először a fejünket, aztán meg a régi pinceágban, ahol több évtizedes borokat őriznek.

Persze rögtön meg is kóstoltunk 10 bort az érkezés örömére. Itt is, és Villányban még kétszer megállapítottam, hogy az új márkájukat, a RedY-t ugyan az Y generációnak szánták, de engem találtak el vele. Mindegyik egy kicsit más, de nekem valahogy mindegyik nagyon bejön. A többi bornál egy idő után én belekavarodtam, hogy melyik a “Teleki”, meg a “Teleki Selection” meg a “Kővilla Válogatás” tagja, mégis érdekes volt látni egy ekkora pincészet működését, és végig kóstolni a termékpiramisukat.

Következő utunk a Bock Pincébe vezetett, és a méretek itt is lenyűgözőek voltak.

A Bock Kápolnában aztán 4 villányi nagyágyútól kóstoltunk Villányi Franc-okat: először Gere Attiláéktól 2015-ből, majd a házigazda Bockéktól 2014-ből, ezután Romsics László hozott egy Kővilla Válogatást 2012-ből, illetve Gere Zsolt mutatott nekünk egy jól sikerült példányt szintén 2012-ből.

A társaság közben fotózgatott, kipróbáltuk a kápolna akusztikáját (már értem, hogy miért szoktak itt akár száz fős koncerteket is tartani), nagyon klassz volt minden. De még ránk várt a vacsora – természetesen Bock borokkal. Korábban nem jártam még itt, de mindenkinek ajánlom, tényleg kiváló a konyha, akárcsak a borválaszték.

Miután hazasétáltunk a szállásunkra, még felvetődött egy levezető borozás gondolata. Én ezt már kihagytam, de Charine és Matthew szeme azonnal felcsillant, amikor meghallották, hogy van kéznél többek között egy palack kéknyelű.  A szingapúri lány és az amerikai srác bő 2 éve indultak el, hogy a világszinten kevésbé ismert borvidékeket felfedezzék és hírét vigyék a világba. Mindent jegyzetelnek, mindent fotóznak és videóznak, és az élményeiket az Exotic Wine Travel utazási blogjukon teszik közzé. Írtak már utazási könyvet meg boros könyveket is, és egyébként nagyon nyitottak és nagyon jófejek. Mondjuk ez utóbbi a többi utastársunkról is elmondható.

Az első nap tehát itt véget is ért, de a kalandjaink folytatódtak. Ha érdekel, akkor a következő részekben elolvashatjátok!