Napsugár a poharunkban

Narancsbor: kezdem begépelni a keresőbe, mire kidob egy csomó cikket – a narancsbőrről…

Narancsbor. Egy “ritka fajták kóstolóján” kicsit félve töltöm a poharakba, hiszen az arany sárfehér meg a fekete járdovány tényleg ritkaság, de ilyet már biztos mindenki kóstolt. Kiderül, hogy többen (boros tanulmányokkal, nyitottsággal, sok borkóstolón túl) már hallottak róla, de még soha nem találkoztak vele “élőben”.

Megemlítem egy nem túlságosan boros, de alapvetően nyitott ismerősömnek, hogy a múltkori kóstolón volt egy narancsbor is a borsorban. Fellelkesedik, hogy de jó, hogy mondom, már régóta vágyik rá, hogy egy gyümölcsboros kóstolón vegyen részt.

Egy rádióműsorba két bort viszek, az egyik egy narancsbor. Másnap rám ír egy ismerős: “Te kóstoltatsz narancsbort is? Beszélnünk kellene!”

Így fészkelte be a gondolataimba magát a narancsbor, és szerveztem meg a az első, de biztosan nem utolsó narancsbor kóstolómat. Persze tudtam, hogy megosztó ez az ízvilág, tartottam tőle egy kicsit, hogy a borok részben negatív fogadtatást kapnak, de sokkal jobban sikerült minden, mint amire számítottam.

De hogy mi is ez az egész? Fehér szőlőből tulajdonképpen vörösboros technológiával készítenek bort, azaz a szőlőt hosszabb-rövidebb ideig héjon áztatják, a nevét pedig a narancsos színéről kapta. Kóstoltunk alig egy napig, meg négy hétig héjon tartott szőlőből készült borokat is, de a paletta a szőlőfajtákat illetően is elég széles, a mi kóstolónk szürkebaráttól szürkebarátig tartott, de közben volt itt piros tramini, királyleányka, zöldveltelini, olaszrizling, chardonnay… Szóval kiderült, hogy a narancs nagyon színes. Többféle borvidéket és még Ausztriát is bevontuk a sorba, és azon morfondíroztunk, hogy most mintha divat lenne narancsbort készíteni, de hogy ez csak futótűz vagy tartós lángolás, azt majd az idő dönti el.

Na de nézzük a kóstoló sorunkat.

A ViMaVin Tünemény fantázianevű 2016-os, gyöngyöspatai szürkebarátjával kezdtük az estét, aminek az illata nagyon nem volt barátságos, de ízre kicsit kedvesebb. Nagyon kezdő bor, de volt, akinél felkerült a top háromba.

A Nyolcas és Fia Narancsbora következett, és szerintem aki ezzel kezdi a műfajjal az ismerkedést, az biztosan többet is szeretne megismerni. Nyolcas Ádámék első narancsbora illatra és ízre is nagyon emlékeztet a narancsra, bár a korty végén egy gréfrútos-kesernyés ízt éreztünk, de mindenki nagyon szerette, és meglepetést okozott, hogy 2017-es, szerintünk abszolút van benne potenciál.

Következő borunknak a nevében egy kedves szójáték is van, hiszen Csetvei Kriszti a chardonnay-ből készült bornak a NaranCH nevet adta. Nagyon érdekes, alig több, mint négyszáz palack készült 2015-ben, és szintén nagy ovációt váltott ki a társaságból.

Maradjunk a csajoknál! – mondtam, amikor a Pfneiszl lányok elrejtett kincsét, a 2015-ös Hidden Treasure-t töltöttem a poharakba, ami zöldveltelini és heunisch fajtákból készült. A filoxéra előtt nagyon elterjedt, mára már szinte teljesen visszaszorult, itthon hunszőlőnek nevezett fajtát “hajnis”-nak ejtjük, engem meg az anyukám gyakran hívott Hajnusnak – már ezért is teljesen oda voltam ezért a borért. Még csak a fülledt trópusi illatnál tartottunk, mikor már kiosztottuk neki a legszebb címke különdíjat, de a fűszeres ízét is imádtuk. A negyedik bornál már bátran mondtuk ki, hogy teljesen új dimenziókat fedeztünk fel az ízekben, és érdemes volt megrendezni ezt a kóstolót.

Pedig még csak most következett a nagyágyú, amit mindenki méltatott, aki eddig kóstolta. A Hummel Góré, az első villányi narancsbor Hummel Horst pincéjéből hárslevelűből készült, sötét arany színéért és túlérett őszibarackos, ananászos, kicsit likőrös illatáért és ízéért mindenki teljesen oda volt.

Egy osztrák olaszrizling jött, a Feiler-Artinger pincészettől a Fertő-tó melletti Rusztról. Ez egy igazán megosztó bor volt, kicsit tovább kellett szellőztetni, a pohárban pörgetni, mint a többit, és volt, aki borhibásnak gondolta, más a kedvencévé választotta, volt, aki egy tisztességes búzasörhöz hasonlította.

Szürkebaráttal kezdtünk, ezzel is fejeztük be a hivatalos kóstolósort, mégpedig Málik Zoltán “vaddisznós”, robusztus szürkebarátjával. Szintén megosztó, egyesek túl alkoholosnak tartották, mások a kedvencüknek nevezték.

Műsoron kívül egy igazi különlegesség került a poharunkba: Kaló Imre 2008-ban 88 napig tartotta héjon a chardonnay-t, ami hordómintaként került egyik kóstolótársunkhoz. Nagyon karakteres, én ősrégi tokaji szamorodnihoz hasonlítottam, ami már túl van a csúcson, de ennek a bornak is voltak igazi rajongói.

És még mindig nem volt vége az estének… Volt a társaságban egy sörfőző, aki hozott magával egy Red Wild Ale-t, ami színben és ízvilágában is abszolút narancsboros volt, bár tipikus savanyú sör, és a borokhoz képest alacsonyabb alkoholtartalmú, 5%, de tökélesen illett az estéhez.

Kíváncsi voltam, hogy kinek mi volt a kedvence, és a kilenc fős csapatunk szavazatai alapján felállítottuk az est sorrendjét. Az abszolút győztes a Hummel Góré, ami nyolcunknál került a dobogóra, ebből hárman kedvencüknek nevezték. Második helyen a Nyolcas és Fia Narancsbora végzett, a harmadikok pedig a női borászok lettek, ugyanis megosztott harmadik helyre került a Pfneiszl lányok és Csetvei Kriszti narancsbora.

Nagyon izgalmas esténk volt, egytől egyig karakteres, ízgazdag, sokrétű borokkal. Azért ez sokkal jobb, mint a narancsbőr!:)